„Szeretnék csak egy segítő kézzé lenni, mely teszi azt, amit tehet.”

( Szent – Gály Kata)

Az embernek élete bizonyos szakaszaiban szüksége van támogató környezetre, amely segíti őt.

Munkánk végzésekor gyakran találkozunk olyan személlyel, idős emberrel, aki egyedül vagy családtagjaitól távol él, fizikális és egyéb területen is segítségre szorul.

Ebben a helyzetben segítünk az alábbi szolgáltatásokkal:

  • házi segítségnyújtás
  • szociális étkeztetés
  • idősek nappali klubja

Fontos számunkra a szolgáltatásainkat igénybe vevők elégedettsége, ezért lehetőségeinkhez mérten törekszünk ellátottaink szükségleteit magas szakmai színvonalon ellátni. Tevékenységünk során gondos alapossággal, empátiával igyekszünk segíteni a hozzánk forduló rászorultaknak.

Programjainkkal, rendezvényeinkkel az idősek által képviselt emberi értékekre – melyek folyamatosan formálnak Bennünket – is felhívjuk a társadalom figyelmét. Ennek érdekében mindig tisztelettel, értő figyelemmel fordulunk feléjük.

Célunk, ellátottjaink  önellátó képességének tartós megőrzése,   meglévő képességeiknek szinten tartása illetve lehetőség szerinti fejlesztése, és megfelelő érdekképviseletben részesítése.

Gondozási Központunk a város déli részén, a Hadnagy úti lakótelepen, egy társasház földszintjén található.

Könnyen megközelíthető gyalog az 5-ös; 5/A-s; 6-os, 8-as; buszok Maklári Hóstyai megállójától.

Az 1989-ben átadott 300 m2-es, akadálymentesített intézményünk, zárt belső udvarral, terasszal rendelkezik.

Központunk tágas, otthonos körülmények között fogadja az idős érdeklődőket.  Az ellátást igénybe vevők számára társalgó, étkező, pihenő és tornaszoba, valamint nemenként elkülönített mosdó és zuhanyzó került kialakításra.

Gondozási központunkban jól felszerelt, barátságos légkörű klub is működik.

Törekszünk a magányosság oldására, elősegítjük a baráti kapcsolatok kialakítását, fenntartását.  A tartalmas időtöltést  változatos programokkal biztosítjuk: klubdélután, zenehallgatás, vetélkedők, kézműveskedés, ismeretterjesztő előadások, kirándulás, szalonna sütés. Lehetőség van TV-nézésre, újságolvasásra, társasjátékozásra biliárdozásra. Nagy hangsúlyt helyezünk a rendszeres mozgásra, így az érdeklődők részt vehetnek gyógytorna, jóga, meridián tornafoglalkozásokon.   A programok mellett figyelünk problémáikra, és igény esetén segítünk a megoldásban.

Klubtagjaink kulturált körülmények között fogyaszthatják el ebédjüket, alapvető higiénés szükségleteik kielégítése érdekében tisztálkodásra is biztosítunk lehetőséget.

Gondozási központ vezető: Sinkó-Bereznai Csilla 
                                                30/393-1237
                                                zellervar@eszszi.hu