A Belvárosi Gondozási Központ elődje az I. sz. Öregek Napközi Otthona 1977-ben jött létre. Egy egri polgár, Sereg Ferenc öttalálatost nyert a lottón, és ennek egy részét ajánlotta fel a városnak, hogy az idősek számára hozzanak létre olyan intézményt, ahol napközben tartózkodhatnak, barátokat szerezhetnek, ebédelhetnek, érdekes programokon vehetnek részt.

A lassan 50 éves fennállása óta intézményünk gondozási központtá alakult, ahol már nemcsak a nappali tartózkodásra van lehetőség, hanem a saját lakásukban élő, de koruk vagy betegségük miatt mozgásukban korlátozott emberek otthoni ellátására is, illetve napi egyszeri meleg étel biztosítására.

Gondozási központunk évekig helyiséget biztosított az „Együtt egymásért” szklerózis multiplexes betegek klubgyűléseinek is, azonban az SM Társaság megszűnését követően már csak tanácsadással foglalkozunk.

Specialitásaink közé tartoznak az évente a Servita templomban megrendezett Karácsonyi Ünnepi Hangversenyek, az irodalmi délelőttök és a hozzánk tartozó vállalkozó szellemű idős emberek előadásai saját életükről, amely mind-mind csodálatos élményt nyújt a hallgató közönségnek.

Szolgáltatásaink:

  • házi segítségnyújtás
  • étkeztetés
  • idősek nappali ellátása 

Gondozási központ vezető: Kövecses Alíz Judit
                                                30/393-1254
                                                belvaros@eszszi.hu

Cím: 3300 Eger, Érsek u. 11.